Gondolatok és képek

Ady Endre: Szeress engem, Istenem

Istenem földben, fűben, kőben,
Ne bántsuk egymást mostanában:
Sokat járok a temetőben.

Sokat emlegetlek, citállak:
Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,
Ős magyar névvel: az ős-Állat.

Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.

Szeress engem s ölelj át szépen,
Mi, hajh, cudar világot élünk
S kenyértől függ az üdvösségem.

Úgy szeretnék szabad úr lenni,
De éltem, sorsom ki van mérve:
Így kell születni, így kell enni.

Így kell csókolni s megmaradni
És így kell nagyokat tervelni,
Kérni és mindig adni, adni.

Ady Endre

1877. november 22. - 1919. január 27.

írta: jenever, 2012. jan. 27. 14:30 - címkék: és kategóriák: Versek , Ady Endre - még nincsenek kommentek

Ady Endre

Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni.

írta: jenever, 2012. jan. 27. 14:18 - címkék: és kategóriák: Ady Endre - még nincsenek kommentek

Ady Endre: Köszönet az életért

Van-e szebb élet, mint a másik
S nem mindegy-e, akárhogyan
Verjük magunk az elmulásig?

Úgy siratom azt, amit sírtam,
Olyan nagy vétek a sirás:
Esti vezeklés hajnal-pírban.

Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az Élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.

Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
De már jön a megjobbulás,
Már az örömet látni kezdem.

Már megragyog fénnyel az Élet,
Mindennemű s mindenkié:
Milyen nagy, áldott fényességek.

Akárki helyén éltem volna,
Életem éltem egyaránt,
Ujjongva avagy panaszolva.

És akármi is fog már jönni,
Mielőtt végleg elmegyek,
Meg fogom ezt szépen köszönni.

írta: jenever, 2012. jan. 27. 14:11 - címkék: és kategóriák: Versek , Ady Endre - még nincsenek kommentek

Nem vagyok barátja a bornak. Elhibázta az öreg Noé, mert mielőtt az első szőlőtőkét elültette volna, megáztatá egy oroszlán, egy majom, egy disznó és egy bárány vérében. Azért aztán vagy oroszlánná vagy majommá vagy éppen báránykává, esetleg disznóvá válhat tőle az ember.

írta: jenever, 2012. jan. 27. 10:15 - címkék: és kategóriák: Mikszáth Kálmán - még nincsenek kommentek

Aharon Appelfeld

A gyerekek kifinomult érzékkel és természetes intelligenciával vannak megáldva, és okos dolog meghallgatni őket.

írta: jenever, 2012. jan. 26. 20:38 - címkék: és kategóriák: Aharon Appelfeld - még nincsenek kommentek

Wass Albert: Mese

Az Isten előtt álltunk régen,
egyetlen testvérem és én,
s a nagy Urat zokogva kértem:
engedje meg, hogy mint az égben,
a földön is legyen enyém.

Bár egy reménysugárkát adjon,
ha talán ennyit nem lehet,
hogy lent a könnyes, bús világon,
hogyha keresem, megtalálom
az én testvéremet.

És szólt az Úr: adok neked
ezer virágos, könnyű álmot,
s ha egyedül vagy, ha bánat vert meg,
s minden könnyeddel őt kerested,
talán megtalálod!

Érzem, ezen a bús világon
valaki engem vár, szeret,
s gyötör ezer tavaszi álom:
kerestem bár, de nem találom
az én testvéremet.

írta: jenever, 2012. jan. 26. 20:30 - címkék: és kategóriák: Versek , Wass Albert - még nincsenek kommentek

Kosztolányi Dezső

Az útról hazahozhatsz egy és más élményt, föltéve, hogy azok már akkor is veled és benned voltak, mikor otthon a vonatra szálltál.

írta: jenever, 2012. jan. 26. 20:07 - címkék: és kategóriák: Kosztolányi Dezső - még nincsenek kommentek

Alfons Vansteenwegen

Aki igazán figyel a másikra, annak nem kell ugyanúgy vélekednie, egészen másképp is láthatja a dolgokat. (...) Valakit tényleg megérteni annyit tesz, mint tudni, hogy miben értünk egyet, és miben tér el a véleményünk.

írta: jenever, 2012. jan. 26. 19:07 - címkék: és kategóriák: Erről-arról - még nincsenek kommentek

Mikszáth Kálmán

Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.

írta: jenever, 2012. jan. 24. 17:46 - címkék: és kategóriák: Mikszáth Kálmán - még nincsenek kommentek

Karinthy Ferenc: Operabarátok

Don Carlos: az Operában keszeg, enyhén lila hajú, fennkölt ábrázatú hölggyel ültet össze a páholy véletlene. Ez valami nagy zeneértő lehet: partitúrát hozott, sőt apró elemlámpát is, hogy a kottába világítva ütemről ütemre követhesse a muzsikát, s midőn az első taktus felhangzik, szemét lehunyva úgy átszellemül-lényegül, mintha senki más, egyedül ő volna a nézőtéren; és Verdi - a közvetítő nemzedékek kirekesztésével - egyenest neki írta volna az operát, ide az emeleti jobb hármas páholyba. Ha véletlenül megmoccanok a széken, olyan lesújtó pillantással büntet, legszívesebben elsüllyednék, le a földszintre, az alagsorba, a csatornák közé, hogy mint a pesti Operaház fantomja tengessem tovább megszégyenült életem... Pedig éppen hogy ő zavar engem, feszélyez ez a kisajátított némán is hivalkodó műélvezet, az agresszív áhítat: már nem is a színpadot figyelem, egyre csak szomszédnőmet a szemem sarkából, ő itt a főszereplő, fontosabb Carlosnál, Erzsébetnél, Fülöp királynál. De még a karmesternél is: az udvarhölgyek kórusát diszkréten végigvezényli a páholy félhomályában, fejét csóválja, elégedetlen. S mikor a függöny legördül, úgy tapsol oda, előrehajolva, tenyerét magasra emelve, hogy mindenki lássa: ő bennfentes, személyes ismerős is, s a szünetben nyilván végig fogja látogatni az öltözőket.
A harmadik felvonásig türelmesen állom, de ott, ahol a király álmatlan imbolyog a palotában, s Székely hatalmas basszusa nyomán felviharzik a taps, udvariasan odafordulok:
- Pardon - kérdem súgva -, mit játszanak itt ma?
Szomszédnőm arcán jeges döbbenet.
- Hogyhogy mit játszanak?
- Milyen operát?
- A Don Caslost.
- Szép - állapítom meg elismerően. - Igazán nagyon szép. Különösen a zenéje. Ki írta?
- Verdi.
- Hm. Ügyes fiú lehet.
A lila hölgy pillantása felér egy puskalövéssel: ledurrant, mint szegény Posa márkit az inkvizíció pribékjei.

írta: jenever, 2012. jan. 24. 17:38 - címkék: és kategóriák: Karinthy Ferenc - még nincsenek kommentek

Neil Gaiman

Harminccentis hó, puha, mint a vattacukor, meseországgá változtatja a világot, minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle.

írta: jenever, 2012. jan. 24. 17:08 - címkék: és kategóriák: Erről-arról - még nincsenek kommentek

Kosztolányi Dezső

Csak annyit meríthetünk a tengerből, amennyi belefér a formaedénybe. Kár erőlködni. A többi, ami kicsurran belőle, úgysem a miénk.

írta: jenever, 2012. jan. 22. 7:03 - címkék: és kategóriák: Kosztolányi Dezső - még nincsenek kommentek

Lázár Ervin: Társasjáték

A férfi krétaszín arccal görbed a heverő szélén, kezét a gyomrára szorítja. Nyöszörög. Szeme alá sötét árkot mélyít a fájdalom, ajkát összepréseli.

Fáj a gyomra.

Az előszobából berregés hallatszik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltóautó – gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs vadul megnyikkan, csattog.

Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre kitárul az ajtó, s egy megejtően kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt.

– Szervusz, kipi-kopinger – nyögi a férfi –, minek ennyi gáz?

– Követ szállítok – mondja a kopasz (ezek szerint dömper), egyben abba is hagyja a berregést, s úgy tetszik, a dömperséget is. Közelebb lép, mutatóujjával a férfi gyomrára bök: – Megint itt van?

Gyűrött arccal bólint.

– Mit csinál?

– Terpeszkedik.

– Rá is gyújtott?

– Rá.

Mindketten elképzelik a Fájdalmat, ahogy pöffeszkedik odabe. Nagy, lancmók pasas a Fájdalom, fekete, szétálló sörényű, és két hegyes szemfog lóg ki a szájából. Elégedetten fújja a füstöt.

– És Tropkó úr? – kérdezi a gyerek – már beküldted?

Tropkó urat, akinek egyébként Troparin a becsületes neve, nemigen szereti beküldeni a férfi. Azt szeretné, ha a fájdalom magától eltakarodna.

– Még nem – mondja –, de most már itt az ideje.

Egy üvegcséből kiráz egy szemet, lenyeli.

– Bent van? – kérdezi suttogva a gyerek.

– Bent.

– Mit csinál?

– Még csak nézelődik.

– A Fájdalom észrevette már?

– Észre.

– Mérgelődik?

– De még mennyire – mondja a férfi, és a tenyerét jó erősen a gyomrára szorítja.

A nyalka, rokonszenves Tropkó úr bent áll hát a helyszínen, a böhöm Fájdalom gyanakodva föltápászkodik.

– Már kergeti? – kérdezi a gyerek.

– Nem – nyögi a férfi –, még csak beszélgetnek.

– Azt kérdezi a Fájdalom, hogy mit akar már megint a Tropkó úr, igaz? – így a gyerek.

– Azt.

– És Tropkó úr mit válaszol?

– Hogy lesz szíves, Fájdalom úr, elkotródni.

– Kotródik?

– Nem, azt mondja, nem jókedvéből jár ide, hanem az én érdekemben.

– A te érdekedben?

– Igen, mert itt egy fekély – mutatja, hol –, és ez egyre csak nőni fog, ha zsírosat eszem, és vedelek.

– Mit ha vedelsz?

– Pálinkát.

– És Tropkó úr?

– Nem vitatkozik, felgyűrte az inge ujját.

A gyerek szeme felcsillan.

– Leken neki egyet?

– Remélem – nyög a férfi.

– Jobb kézzel is, meg bal kézzel is?

– Jaj!

– Mi az?

– Verekszenek.

– Gyerünk, Tropkó úr, húzz be neki! – lelkesedik a gyerek.

A férfi arcán simulnak a ráncok. Hanyatt fekszik.

– Már fogja a nyakát?

– Fogja.

– Tropkó úr jó erős, igaz?

– Ühüm.

– Még nem kergette ki egészen?

– Egészen még nem, de mindjárt kint lesz.

– Állj az ablakhoz – súgja a gyerek.

– Minek?

– Hogyha kijön a Fájdalom, essen le az emeletről. Majd jól összetöri magát.

A férfi az ablakhoz áll, arcába kezd visszatérni a szín.

– Most – mondja –, most kint van.

– Hess, hess, ronda Fájdalom – kiabál a gyerek, és kezével az ablak felé legyez –, sose gyere vissza!

Puff – a Fájdalom nagyot nyekken a járdán.

írta: jenever, 2012. jan. 21. 19:13 - címkék: és kategóriák: Lázár Ervin - 2 komment

Móra Ferenc

Sose rettegjünk és aggódjunk amiatt, ami szívünkben természetes és igaz. Nincs a Teremtésnek nagyobb adománya, mint ha megengedi valakinek, hogy szívében, ha rövid időre is, a mindenség örök nagy törvényeivel érezzen összhangot.

írta: jenever, 2012. jan. 21. 18:38 - címkék: és kategóriák: Móra Ferenc - még nincsenek kommentek

Váci Mihály: Ha érdemes, ha nem

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! Mindig
érdemes lesz, hiszem!
Nehéz, s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge, s már kidől:
s mert rá is jut erődből,
ledöfne, úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük – már régen
nem értük – csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül:
mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem -
de törvény előtt vállalt sors ez,
ha érdemes, ha nem!

(Kép: Leonid Afremov)

írta: jenever, 2012. jan. 21. 8:21 - címkék: és kategóriák: Versek , Váci Mihály - még nincsenek kommentek

Márai Sándor

Mikor csukódik be egy lélek?… zárkózottsága oly teljes, föltétlen, mint egy növényé, amely ösztönös készséggel és bonyolult értelemmel összecsukja valamilyen homályos veszélyérzetben kelyhét, szét lehet roncsolni, talán egyszerű érintéssel meg lehet semmisíteni, de önként nem adja már ide titkát…

írta: jenever, 2012. jan. 20. 8:49 - címkék: és kategóriák: Márai Sándor - 1 komment

Tóth Árpád: Takarodó

Az istenek szerettek?
Vagy nem szerettek? - nem tudom.
Csak ezt: vert sárga nap és kék vihar,
Míg mentem az uton.

Téptem gazt és virágot,
Mi itt e rossz rögön kihajt:
Asszonyszagú, jó tavaszi gyönyört
És őszi férfijajt.

Daloltam néha. És míg
Mély lett és érett a dalom,
Sarkantyúval döfött bordám közé
Száz veszett fájdalom.

Szívemben százszor meghalt,
Ki százszor újra született:
A földre kitett égi árva, az
Igazi Szeretet.

És vergődtem, vitézül,
Hiénák, sakálok között,
Megtanultam, hogy bírni, marni kell
Mikor megütközök.

Így lettem véres alkony,
Ki voltam hajnali derű -
És megúntam a dalt is. Ajakam
Csukott és keserű.

Egek, ezt akartátok?
Ti fények a felhők felett?
Jövök már, jönnek néma kínjaim,
A diadalmenet!

Feketén és kiégve
A lelkem vad rongyaival,
Megállok az örök kapuk előtt,
De csöndem is rivall:

Így mérik mostanában
A szép emberi életet? -
És lesütik csillag-szemeiket
A hűvös istenek.

írta: jenever, 2012. jan. 20. 8:12 - címkék: és kategóriák: Versek , Tóth Árpád - még nincsenek kommentek

Gondolatok és képek

Ady Endre: Szeress engem, Istenem

Ady Endre

Ady Endre: Köszönet az életért

Mikszáth Kálmán

Aharon Appelfeld

Wass Albert: Mese

Kosztolányi Dezső

Alfons Vansteenwegen

Mikszáth Kálmán

Karinthy Ferenc: Operabarátok

Neil Gaiman

Kosztolányi Dezső

Lázár Ervin: Társasjáték

Móra Ferenc

Váci Mihály: Ha érdemes, ha nem

Márai Sándor

Tóth Árpád: Takarodó

Martin Luther King

Jorge Bucay

Karinthy Frigyes

Keresés

Régi bejegyzések

Utolsó kommentek

Legtöbb komment

A legjobbak

Kategóriák

Linkek

Blogok